Városismertető:
Anglia fővárosát, Londont az Európai Unió legnagyobb és legnépesebb városának tekinthetjük, melynek területe nagyjából háromszor akkora, mint Budapestté. A város a Temze folyó két partján helyezkedik el. A folyó Anglia déli részén, Kemble-nél ered, majd az Északi-tengerbe torkollik. A folyón több száz éven át egyetlen híd, a London Bridge vezetett át. Londontól északra fekszik a Temze vizén átívelő függőhíd, az úgynevezett Hammersmith Bridge , amely a mi (budapesti) Lánchídunk ihletője volt egykor. A Hammersmith hídtól nem messze egy kis templomban is találkozhatunk némi magyar vonatkozással: a templom üvegablakán Árpádházi Szent Erzsébet látható.
A város kialakulásának története egészen a római korig nyúlik vissza, melynek emlékeit a mai City of London őrzi (eköré épült a mai London területe). A hagyomány szerint a város központját jelöli az úgynevezett London Kő, mely szintén a rómaiak nevéhez köthető. A London Követ főleg távolságmérésre használták (Budapesttől való távolsága 1670 km), ám állítólag évszázadokon keresztül szimbolizálta a City of London szuverenitását is. Az ókori forrásokban London Londiniumként szerepel. A név egyes elméletek szerint kelta eredetű, feltehetően a „Londinos” személynévből ered. Egy másik elmélet szerint az elnevezés egy a kelta kor előtti (őseurópai) Plowonida szóból ered, amely annyit jelent, hogy „település a széles folyó partján”.
London jelentősége rendkívül széleskörű: a világ egyik vezető kereskedelmi, oktatási, egészségügyi, kutatási és fejlesztési, szórakoztatóipari, turisztikai és közlekedési központja. Legnagyobb jelentősége a pénzügyi szektorban van, a világ legnagyobb pénzügyi központjai között szerepel. GDP-je Európa- szerte a legmagasabb, évről évre az ország GDP-jének a 19%-át adja Területén több mint 40 egyetem található. Európa nem rendelkezik még egy olyan várossal, amely ilyen magas számú egyetemet működtetne, így tehát ebben is Európa- első. Régen a Port of London volt a világ legnagyobb kikötője, most pedig a harmadik legnagyobb.
London a világ egyik leglátogatottabb városai közé tartozik, évente kb. 27 millió turista választja úticéljául. A világ legforgalmasabb repülőterének pedig a London-Heathrow-i repülőtér minősül. Budapestről több légitársaság is üzemeltet járatokat Londonba, a British Airways (elsősorban Heathrow-ra) átlagosan napi két-három járatpárt, a „fapados” vagy diszkont légitársaságok közül a Wizz Air (elsősorban Luton-ba) átlagosan napi kettő, az Easyjet (Luton-ba és Gatwick-be) napi három járatpárt indít. A British Airways listáján, melyen az általuk nyújtott szolgáltatásokat igénybevevők névsora szerepel, megtalálhatjuk Szent Margitot is. Londoni látogatásai emlékét őrzi az anglikán egyház egyik központjának tekinthető Westminster Apátságban kihelyezett kődombormű. A londoni metró a legrégebbi földalatti vasúthálózat a világon, és a második legnagyobb kiterjedésű a Sanghaji metróhálózat után.
A 2012-es évi nyári olimpiának helyszínéül London városa szolgált, melynek eredményeként Athén mellett egyedül London szerepel azon városok listáján, ahol háromszor is tartottak olimpiai játékokat. A 2012-es olimpián Magyarország 157 sportolójával képviselte az országot, akik összesen tizennyolc érmet szereztek. Az éremszerzők között szerepelt például Gyurta Dániel, Berki Krisztián és Douchev-Janics Natasa is.
Építészetileg nem rendelkezik a város egységes arculattal, ugyanis London jelentős része a háborút követően, az 1950-es, 60-as, 70-es években épült, több, különböző stílusban. Számos helyszínnel találkozhatunk, amelyek mára már a világörökség részét képezik, mint például a Tower of London, a Westminsteri apátság. Rengeteg világhírű épületnek is helyet ad a terület, mint a Buckingham- palota, a Piccadilly Circus, a Szent Pál székesegyház vagy a London Eye.
A Szent Pál- katedrális egykor az egész városképet uralta a maga 42 méter magas tornyával. A torony megépülésekor az ország legmagasabb építményének illetve Európa ötödik legnagyobb templomának számított.
A 1999-ben elkészült, 2000-ben átadott London Eye, vagyis a Millenáris kerék, mely egészen 2006-ig a világ legmagasabb kilátója volt. A London Eye a Temze folyó keleti partján, Westminster és a Hungerford híd között fekszik. Magassága 135 méter, Mintájára hozták létre a budapesti Erzsébet téren található, úgynevezett „Budapest Eye” kilátót, mely a maga 65 méteres magasságával és 41 kabinjával várja látogatóit. A monstrum mindössze nyolc nap alatt tizenöt ember munkájaként készült el.
A városban járva számos múzeummal, galériával és egyéb kulturális intézménnyel is találkozhatunk. Itt Található többek Között a British Museum, a National Gallery és több mint negyven színház is.
A National Gallery működése közel két évszázadnyi múlttal bír. Gyűjteménye az 1820-as évek közepétől rohamosan gyarapodott. Ennek köszönhetően gyűjteménye mára több mint 2300 darab képet számlál. A Trafalgar téri, klasszicista épületben magyar művekkel is találkozhatunk, mint példáuél Brocky Károly műveivel. 1838–1844 közt és 1846-tól 1855-ben bekövetkezett haláláig élt Londonban. A galéria képeinek értéke vetekszik a párizsi Louvre, a madridi Museo del Prado és a szentpétervári Ermitázs gyűjteményeivel.
A világszerte híres Madame Tussaud panoptikuma, vagyis viaszmúzeuma Londonban, illetve több nagyvárosban őrzi az élethű viaszszobrokat. A panoptikum London egyik fő turisztikai vonzereje, ahol történelmi és királyi személyek, filmszereplők, sport csillagok, sőt híres gyilkosok viaszfigurái is. Mára már megnyitotta kapuit a múzeum többek között Amszterdamban, Dubaiban, Hollywoodban, New Yorkban, Bécsben és Sanghajban is.
Magyarországon is találkozhatunk több városban panoptikummal, melyek általában valamilyen tematikára épülnek. Balaton környékén ebben a témában talán a leghíresebb kiállítóhely Tihanyban található, ahol egyszerre két tárlatot is megtekinthetnek az érdeklődők. Itt megismerkedhetünk a magyar királyok élethű másával: a repertoár Géza fejedelemtől indul és IV. Károllyal zárul, a hangulatot korhű díszlet és zene fokozza.
Az úgynevezett Nagy- London ma a belvárosból és 32 kerületből áll. A legjelentősebb központ Westminster, itt található a West End, London legfontosabb kulturális, szórakoztatóipari és bevásárló negyede. Ennek nevét örökölte a budapesti bevásárló- komplexum, a Nyugati pályaudvar mellett elterülő WestEnd City Center.
Az 1666-os nagy londoni tűzvész emlékét őrzi a híres gyerekdal, az „Ég a város”. A tűz egy pék faházából indul, majd a következő három nap folyamán elpusztítva a belvárost közel 13.000 épületet semmisített meg. A dal szövege a következő:
Ég a város, ég a ház is,
Nem is egy ház, hanem száz is,
Tűz! Tűz! Tűz! Tűz!
Jaj, de messze a kanális.
Angolul pedig:
London's burning, London's burning,
Fetch the engines, fetch the engines,
Fire, fire, fire, fire,
Pour on water, pour on water.